.

Sigmund Freud - Ferenczi Sándor levelezés (1925-1933) Kiadványok

SIGMUND FREUD - FERENCZI  SÁNDOR: LEVELEZÉS
III/2. kötet: 1925-1933

A Freud-Ferenczi levelezés utolsó félkötete az 1925-től Ferenczi haláláig, 1933-ig írott leveleket foglalja magába. Ebben az időszakban születnek Ferenczi fontos pszichoanalízis-elméleti és -technikai írásai, amelyek már a maguk idejében is heves vitákat váltottak ki, így többek között a "Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között" című tanulmány. Freud ebben a periódusban elsősorban a pszichoanalitikus elmélet újrafogalmazásával, a női szexualitás problémáival, valamint történeti, vallási és kultúrakritikai témákkal foglalkozik. Ekkor születnek olyan nevezetes művei, mint például a Rossz közérzet a kultúrában és az Egy illúzió jövője.
    Freud és Ferenczi ebben az utolsó szakaszban már ritkábban levelezett egymással, mivel kapcsolatukban feszültségek keletkeztek. Az elhidegülés ellenére e levelekből is az derül ki, hogy barátságuk mindkettőjük számára mind szakmai, mind személyes szempontból lényegi és meghatározó jelentőségű volt. A feszültségek feloldását Ferenczi korai halála akadályozta meg.

Fordította: Berényi Gábor

A fordítás alapjául szolgáló kiadás:
Brabant, E. és Falzeder, E., Patrizia Giampieri-Deutsch közreműködésével (Hrsg.), Sigmund Freud / Sándor Ferenczi Briefwechsel. Bd. III/2. 1925-1933. Wien: Böhlau, 2005.

Kiadó: Thalassa Alapítvány és Pólya Kiadó, Budapest
Kiadás éve: 2005.
Terjedelem: 336 oldal

A levelezés további kötetei:

I/1. kötet: 1908-1911
I/2. kötet: 1912-1914
II/1. kötet: 1914-1916
II/2. kötet: 1917-1919
III/1. kötet: 1920-1924
III/2. kötet: 1925-1933

Freud-Ferenczi Levelezés

_________________________

ISBN 963 85809 6 8ö
ISBN 963 86276 4 6
_________________________


© Copyright 2000 by The Estate of Sándor Ferenczi & A. W. Freud et al., by arrangement with Mark Paterson and Judith Dupont.
Additional notes for this Hungarian edition © 2005 Ferenc Erős & Anna Kovács.
© Magyar kiadás 2005, Thalassa Alapítvány - Pólya Kiadó.
Hungarian translation © 2005 by
Gábor Berényi
.

 

MAGUNKRÓL | HÍREK | ARCHÍVUM | BIBLIOGRÁFIÁK | KIADVÁNYOK | KAPCSOLATOK | LINK | E-MAIL
<lap elejére>
© 1997-2014, Kovács Anna és Erős Ferenc, valamint a folyóiratban megjelent cikkek szerzői és fordítói