Az IMÁGÓ Budapest új címe: HTTP://IMAGOBUDAPEST.HU

HÍREK, INFORMÁCIÓK IMÁGÓ BUDAPEST (ex-Thalassa)

Digitalizálásra és feltöltésre került a Thalass legtöbb száma (kivétel: 91/1, 91/2, 92/1, 92/2 és a 93/1. szám), valamint az Imágó Budapest számai. Egy-egy lapszámhoz, majd cikkenkénti tartalmukhoz a gyors navigáción legördülő menüjén keresztül lehet eljutni. Az egyes lapszámok témáiról és tartalomáról az összesített tartalomjegyzék oldaláról lehet tájékozódni, majd eljutni egy-egy szám cikkenkénti tartalmához.
A továbbiakban a lap online kiadásként jelenik meg az IMÁGÓ Budapest online felületén. http://imagobudapest.hu

----------------------------------------------------------------

2013/3-4. CÍMLAP Imágó Budapest 2013/3-4.

AZ ELSŐ SZÁZ ÉV

A tartalomból:
JOAN RAPHAEL-LEFF: Intimitás és trauma
MEIRA LIKIERMAN: Ferenczi és Melanie Klein
RACHEL ROSENBLUM: A sérülés követei
KŐVÁRY ZOLTÁN: Pszichobiográfia és patográfia
HÁRS GYÖRGY PÉTER: Karinthy és a pszichoanalízis
TOM KEVE: Fizika, metafizika és pszichoanalízis
SURÁNYI LÁSZLÓ: Hermann Imre lélek és tér koncepciója
KOVÁCS PETRA - LÉNÁRD KATA: Thalassa - A nagy kékség
KROÓ ADRIENN: A kínzás traumája
ERŐS FERENC: Két Ferenczi-kézirat  >> Bővebben  >>

----------------------------------------------------------------

 I M Á G Ó   E S T 

2013. október 28-án, beszélgetéssel egybekötve került bemutatásra az Imágó Budapest ÁLOMSZÖVEGEK ÉS -METAFORÁK című száma a Nyitott Műhelyben.
Vendégeink voltak:
HORGÁSZ CSABA pszichoanalitikus, ZIPERNOVSZKY KORNÉL jazzújságíró. A beszélgetést PAPP-ZIPERNOVSZKY ORSOLYA moderálta.

----------------------------------------------------------------

2013/2. CÍMLAP Imágó Budapest 2013/2.

ÁLOMSZÖVEGEK ÉS -METAFORÁK

A tartalomból:
DON KUIKEN: Az álommetafora kibővített koncepciója
JEAN-MICHEL QUINODOZ: Lapfordító álmok
BÓKAY ANTAL: Megjegyzések az álom metapszichológiájához
ERDÉLYI ILDIKÓ: A tudattalan testkép álmokban
BÁLINT KATALIN - FECSKÓ EDINA ENIKŐ: Az álommetafora a pszichoanalitikus filmelméletben
ÁRKOVITS AMARYL: A DREAM-terápia elmélete és gyakorlata
SZIRTES LILI: Fantom a tükörben  >>  Bővebben  >>

----------------------------------------------------------------

 I M Á G Ó   E S T  

2013. szeptember 30-án, beszélgetéssel és zenével egybekötve, került bemutatásra az Imágó Budapest ZENE ÉS PSZICHOANALÍZIS című száma a Nyitott Műhelyben.
Vendégeink voltak:
HORGÁSZ CSABA pszichoanalitikus, ZIPERNOVSZKY KORNÉL jazzújságíró. A beszélgetést BORGOS ANNA moderálta.
Az esten Schubert, Bartók és Guillaume Dufay művei hangzottak el BÁNTAI ERZSÉBET (cselló), SZALAI ILDIKÓ (hegedű) és VARGA FERENC (brácsa) előadásában.

----------------------------------------------------------------

2012/4. CÍMLAPImágó Budapest 2013/1.

ZENE ÉS PSZICHOANALÍZIS

A tartalomból:
STUART FEDER: A módszer a zenében és az alkalmazott pszichoanalízisben
NATHAN ROTH: Sigmund Freud idegenkedése a zenétől
ALEKSANDAR DIMITRIJEVIC: A zene szelleméből született szelfpszichológia
HORGÁSZ CSABA: A zene pszichoanalízise
ZIPERNOVSZKY KORNÉL: Trombitál és analizál
PFEIFER ZSIGMOND: Zenepszichológiai problémák
MOSONYI DEZSŐ: A zene lélektana  Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2012/4. CÍMLAPImágó Budapest 2012/4.

TÖMEGKULTÚRA ÉS PSZICHOANALÍZIS

A tartalomból:
TARNAY LÁSZLÓ: Azonosulás, hasadásesemény és az új médiumok
DRAGON ZOLTÁN: Nézői szubjektum az újmédia tükrében
KISS BOGLÁRKA: Lady Gaga művészetéről
GYŐRI ZSOLT: A Ragyogás kétszer
VARGA ZOLTÁN: Pszichoanalízis és pszichothriller
HIDAS GYÖRGY: Egy pszichoanalitikus életrajza
LENGYEL ANDRÁS: Ferenczi Sándor 1910-ben írt cikkéről
FERENCZI SÁNDOR: A magyar orvosok és természetvizsgálók 1910-es vándorgyűléséről    >>Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2012/3. CÍMLAPImágó Budapest 2012/3.

PSZICHOANALÍZIS ÉS MODERN FENOMENOLÓGIA II.

A tartalomból:
RUDOLF BERNET: Tudattalan tudat Husserlnél és Freudnál
SAJÓ SÁNDOR: Amiről tudunk és amiről nem MÓDOS ÁDÁM - SUTYÁK TIBOR: Michel Foucault szubjektum-felfogása
SZUMMER CSABA: Freud kettőssége
SÁRKÁNY PÉTER: Értelemközpontú egzisztenciaanalízis
HORVÁTH LAJOS: Az archetípus fogalmának fenomenológiai olvasata HÁRS GYÖRGY PÉTER: Útban Szondi felé  >>Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2012/2. CÍMLAP Imágó Budapest 2012/2.

PSZICHOANALÍZIS ÉS MODERN FENOMENOLÓGIA I.

A tartalomból:
TENGELYI LÁSZLÓ: A kultúra mint szimbolikus értelemalapítás
SCHWENDTNER TIBOR: Sartre Freud-kritikája
HELLER ÁGNES és WEISS JÁNOS beszélgetése
VERMES KATALIN: A jelen pillanat
PINTÉR JUDIT NÓRA: A tudattalan identitás
LENGYEL ANDRÁS: Vágó Mártáról  >>  Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2012/1. CÍMLAPImágó Budapest 2012/1.

PSZICHOANALÍZIS ÉS KREATIVITÁS

A tartalomból:
KŐVÁRY ZOLTÁN: A pszichoanalízis és a kreativitás
GEORGE E. ATWOOD - ROBERT D. STOLOROW - DONNA M. ORANGE: Őrültség és zsenialitás a filozófiában
KŐVÁRY ZOLTÁN: Csontváry pszichobiográfiája
HORVÁTH HENRIETTA - HORVÁTH LAJOS: Az imagináció határmezsgyéin
KRÉKITS JÓZSEF: Szerb Antal és a femme fatale
SIGMUND FREUD: Goethe egy gyermekkori emléke  >>  Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

invitationLONDON
FERENCZI COLLECTION
Vol. II.

Ferenczi for our Time : Theory and Practice

Edited by Judit Szekacs-Weisz and Tom Keve

A tanulmány-kötetet 2012. szeptember 29-én mutatták be a londoni Freud Múzeumban.

Képek az eseményről: ITT

Megrendelhető Karnac Books honlapján >>

----------------------------------------------------------------

HIDAS GYÖRGY
(1925-2012)

Életének 87. évében elhunyt Hidas György, lapunk elődjének, a Thalassának egyik alapítója, szerkesztőbizottságának tagja, a Thalassa Alapítvány elnöke.
Hidas György, gyógyító tevékenységén túl, felbecsülhetetlen értékű, úttörő és inspiráló munkásságot fejtett ki a magyarországi pszichoanalízis történetének kutatásában, Ferenczi Sándor szellemi és tudományos örökségének feltárásában és megismertetésében.
Az Imágó Egyesület tagjai és az Imágó Budapest szerkesztői szeretettel és tisztelettel őrzik emlékét.

Hidas György emlékére >>

----------------------------------------------------------------

ÚJ CÍMEN

érhető el "A GYÓGYÍTÓ NŐKÉRT"

honlapja

http://gyogyitonokert.hu

----------------------------------------------------------------

2011/4. CÍMLAPImágó Budapest 2011/4.

PSZICHOANALÍZIS
ÉS MODERN OKKULTIZMUS


A tartalomból:
SIGMUND FREUD: Pszichoanalízis és telepátia
HOLLÓS ISTVÁN: A mindennapi telepatikus jelenségekről
FODOR NÁNDOR: Jung, Freud és a Poltergeist
GYIMESI JÚLIA: Freud "orvosi hipnotizőre"
BÉKÉS VERA: Okkultizmus és narcisztikus sérülések
SÁGHY MIKLÓS: A felfeslő varrat, avagy az egymást adaptáló médiumok             Bővebben >>

Erratum
E számunkban Sághy Miklós tanulmányának címe tévesen, jelent meg. A helyes cím: "A felfeslő varrat, avagy az egymást adaptáló médiumok"
A hibáért a szerző és olvasóink elnézését kérik a szerkesztők.

----------------------------------------------------------------

2011/3. CÍMLAPImágó Budapest 2011/3.

PSZICHOANALÍZIS
ÉS IDEGTUDOMÁNY II.

c. száma

A tartalomból:
BOKOR LÁSZLÓ: Az áttétel idegtudományi megközelítése
VAS JÓZSEF PÁL: A neuropszichoanalízis megalapozása
LÁBADI BEATRIX: A megérzett Másik
PETŐ KATALIN:Pszichoterápia és neurobiológia
WALTER A. DAVIS: Agy, elme, psziché
BÁLINT KATALIN: A filmszereplő tekintete      >> Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2011/2. CÍMLAPImágó Budapest 2011/2.

PSZICHOANALÍZIS
ÉS IDEGTUDOMÁNY [I.]

c. száma

A tartalomból:
ERIC R. KANDEL: A biológia
és a pszichoanalízis jövője
PLÉH CSABA: Kísérleti és neurális Freud-értelmezés ma
BÉRDI MÁRK: Freud és a Tervezet
DANICS ZOLTÁN: Lélek a neuronhálózatokban?

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2011/1. CÍMLAPIMÁGÓ BUDAPEST (ex-Thalassa) 2011/1.

a Thalassa folytatásaként megjelent első szám

A tartalomból:

ERŐS FERENC: József Attila mint nemzedéki élmény
STARK ANDRÁS: József Attila-Ingmar Bergman párhuzamok
JUDIT SZÉKÁCS: Harry Potter, a story of traumatised generations
PETER L. RUDNYTSKY: Freud's relationship with Minna Bernays
PAPP-ZIPERNOVSZKY ORSOLYA: Pszichoanalitikus kísérletek a művészi befogadás területén
P. MÜLLER PÉTER: A vendég mint idegen, az idegen mint vendég
Z. VARGA ZOLTÁN: Paul de Man az önéletírásról
FECSKÓ EDINA - GROSCH NÁNDOR - MOLNÁR KRISZTINA: Gyermekfilmek pszichobiográfiai elemzése
KŐVÁRY ZOLTÁN: A romantikus rend és a freudi kreativitás-elmélet
FÜZI IZABELLA : Cassavetes Premier jéről

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------



Tisztelt Olvasó!

Folyóiratunk a következő, 2011/1-es számtól kezdve IMÁGÓ BUDAPEST (ex-Thalassa) néven fog megjelenni. A névváltoztatást az teszi szükségessé, hogy a lapot eddigi kiadója, a Thalassa Alapítvány helyett az Imágó Egyesület fogja kiadni, saját folyóirataként.
Az IMÁGÓ BUDAPEST-tel kapcsolatos további információk az Imágó
Egyesület honlapján
keresztül lesznek elérhetők. A
THALASSA nyomtatásban megjelent számainak összesített tartalomjegyzéke továbbra is elérhető ezen az oldalon.
Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2010/4. CÍMLAP A Thalassa
SZEXUÁLIS ORIENTÁCIÓK
című 2010/4. szám tartalmából


TIM DEAN, CHRISTOPHER LANE: Homoszexualitás és pszichoanalízis
RICHARD RUTKIN: Pszichoanalízis melegekkel és leszbikusokkal
DIANA FUSS: Bukott nők
RITTER ANDREA: A homoszexualitás felfogásának változásai
BÉRES-DEÁK RITA: "Anyu, Tina a szerelmed?"
INTERJÚ Elisabeth Roudinescóval
THOMAS SZASZ: Homoszexualitás, jog, morál

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

Ferenczi-Jones-Groddeck levelek kötet címlapm e g j e l e n t

Ferenczi Sándor
levelezése
Ernest Jonesszal
és
Georg Groddeckkal

című kötete, a
Thalassa Alapítvány és az Imágó Egyesület közös kiadásában.

Bővebben >>

Kapható az Írók Boltjában

----------------------------------------------------------------

Részletes programÁLOM, TRAUMA, PSZICHOANALÍZIS

Műhelykonferencia Heller Ágnes tiszteletére

PÉCS Zsolnay-negyed
2012. április 18.


Hogyan válhat filozófiai vizsgálódás tárgyává legrejtélyesebb és legbensőbb szubjektív élményeink egyike, az álom? Hogyan viszonylik az álom filozófiai megközelítése a klasszikus és a modern pszichoanalitikus álomelméletekhez? Miképpen használható az álommunka a pszichoterápiás gyakorlatban? Mi a tudattalan státusza a pszichoanalízisben és a fenomenológiában, tudattalan élményeink hogyan alakítják identitásunkat? Mi a pszichés trauma jelentősége az egyén élettörténetében, elbeszélhetők-e a traumatikus események? Hogyan alakítja a megélt trauma a művészi alkotás folyamatát? Mi az értelem és a szenvedély viszonya a pszichoanalízisben?

Ilyen és hasonló kérdéseket járt körül a PTE BTK Pszichológiai Doktori Iskolája elméleti pszichoanalízis programjának műhelykonferenciája, amelyet Heller Ágnes két újabb könyve, a Trauma (2006) és Az álom filozófiája (2011) témáihoz kapcsolódva rendeznek. A konferencia meghívott vendég-előadója Heller Ágnes akadémikus.

Részletes program absztraktokkal >>

----------------------------------------------------------------

Csáth-konferencia plakátNEMZETKÖZI CSÁTH GÉZA EMLÉKKONFERENCIA

Csáth Géza születésének 125. évfordulója alkalmából, a bajai Eötvös József Főiskola Neveléstudományi Kara Pedagógusképző Intézetének Pedagógiai és Pszichológiai Szakcsoportja szervezésében, Baján tartottak konferenciát 2012. április 17-én.

Csáth munkássága rendkívül sokoldalú: érinti a pszichológia és a pszichiátria, az irodalomtudomány, a zene és zenekritika és a képzőművészet területét. Halála előtt, 1919-ben a bajai elmeosztályon ápolták. Ezért is indokolt emléke előtt tisztelegni egy inter- és multidiszciplináris konferenciával. Baja mindig is őrizte és őrzi emlékét, és ezt a hagyományt kívánják a szervezők is erősíteni.

Konferencián hat ország kutatói és művészei tisztelegtek Csáth Géza - Dr. Brenner József - munkássága előtt.

Részletes program >>
Programfüzet >>

----------------------------------------------------------------

2010/3. CÍMLAPA Thalassa
BÁLINT MIHÁLY EGYKOR ÉS MA
című 2010/3. szám tartalmából


PAUL H. ORNSTEIN: Bálint Mihály
egykor és most
CATHERINE REVERZY: Hillary, egy filobata a Mount Everesten
HARRACH ANDOR: A Bálint-módszer fejlődéstörténete
TORONYAI GÁBOR: Szeretet-szövevény
LENGYEL ANDRÁS: Kosztolányi és "Dr. Florestan"

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2010/2. CÍMLAP A Thalassa
BÁLINT MIHÁLY EMLÉKEZETE
című 2010/2. száma


A tartalomból:

BÁLINT MIHÁLY: Trauma és tárgykapcsolat
BÁLINT MIHÁLY: Parapszichológia és gyógyítás
CSABAI MÁRTA: Tárgykapcsolati elvek a testi tünetek kezelésében
HAYNAL ANDRÉ: Ferenczi és Bálint
BLUMA SWERDLOFF interjúja Bálint Mihállyal
B. GÁSPÁR JUDIT a művészi és a mindennapi kreativitásról

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2010/1. CÍMLAPA Thalassa
FILMMŰVÉSZET ÉS PSZICHOANALÍZIS című
2010/1. szám tartalmából


JOAN COPJEC: Lacan és a filmelmélet
MOLNÁR PÉTER: A Törvény tekintete a Rettegett Ivánban
FECSKÓ EDINA: Szakértők és laikusok egy Hitchcock-filmről
KÉRCHY VERA: A teatralitás az Inland Empire-ban
KŐVÁRY ZOLTÁN -- LÁTOS MELINDA: A Dr. Bubó mint pszichoanalitikus állatmese
IRA KONIGSBERG: Küzdelem az önanalízisért a Personában
KEREKASZTAL Krúdy és Huszárik Szindbádjáról
HANNS SACHS a film pszichológiájáról

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

k ö z l e m é n y (2010)

A Thalassa Alapítvány ezúton is tisztelettel mond köszönetet mindazoknak, akik a 2009. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták az alapítvány kiadói tevékenységét.

Az APEH 2010 októberében 194.500 azaz egyszáz-kilencvennégyezer-ötszáz forintot utalt át a 10200902-32711015 számú bankszámlára, amely összeget teljes egészében a Thalassa kiadására használtunk fel.

----------------------------------------------------------------

3. MPF plakátf i l m k o n f e r e n c i a

a III. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia
REFLEXIVITÁS ÉS ÖNREFLEXIVITÁS címmel, 2010. november 25-27. közöttkerült megrendezésre a pécsi Apolló Artmoziban.
A korábbi konferenciák által megteremtett hagyomány folytatásaként a III. MPF célja volt, hogy a pszichoanalitikus filmtudomány területe iránt elkötelezett filmalkotók, filmtudományi szakemberek, pszichoanalitikusok és pszichoanalitikus szemléletű pszichológusok eszmecseréjét elősegítse, valamint népszerűsítse a témához kapcsolódó tudományos kutatásokat. Az előadásokon és saját élményű filmes műhelyeken a részvevők megismerkedhettek a film és a pszichológia interdiszciplináris területének aktuális kérdéseivel.

A konferencia programfüzete ITT található >>
További részletek az Imágó Egyesület honlapján>>

Visszhangok a konferenciáról:

Várhegyi Ádám:
A kamera és a dívány találkozása a boncasztalon (Filmnett, 2010.12.01.) >>

Gollowitzer Dia: Elmélet és gyakorlat reflexiója (Apertúra Magazin, 2010. 12. 08.) >>

Faluhelyi Krisztián:
Celluloidszalag a tükörben (Apertúra Magazin, 2010. 12. 09.) >>

A konferencia a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatásával valósult meg.


MÉDIA-TÁMOGATÓ
Mindennapi Pszichológia

----------------------------------------------------------------

GYÓGYÍTÁS ÉS NŐISÉG

Az Imágó Egyesület előadássorozatának 2010. november 15-én tartott programjában bemutatkozott
a Gyógyító Nők Kutatóműhely, amely egy intézmények közötti munkacsoport,
a nőiség és a gyógyítás összefüggéseinek kutatásával foglalkozik, többféle szempontból.
A műhely tagjai (Bálint Katalin, Dr. Borgos Anna, Fülöp Emőke, Gyimesi Júlia, Mucsi Eszter, Székely Zsófia és Dr. Szili Katalin) mutatták be kutatási területeiket, a kutatóműhely vezetője, Dr. Csabai Márta moderálásával.

Bővebben >>
és a Gyógyító Nők Kutatóműhely honlapján >>

----------------------------------------------------------------

k ö z l e m é n y   (2009)

A Thalassa Alapítvány ezúton is tisztelettel mond köszönetet mindazoknak, akik a 2008. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták az alapítvány kiadói tevékenységét.

Az APEH 2009 októberében 217.657 azaz kettőszáz-tizenhétezer-hatszázötvenhét forintot utalt át a 10200902-32711015 számú bankszámlánkra, amely összeget teljes egészében a Thalassa kiadására használtunk fel.

----------------------------------------------------------------

2009/4. CÍMLAPPSZICHOANALÍZIS MAGYARORSZÁGON 1918-1919
Thalassa 2009/4. a tartalomból:

ERŐS FERENC: Ferenczi professzori kinevezése: háttér és kronológia
MICHAEL SCHRÖTER: Egy eredeti Freud-szöveg megkerülése
HÁRS GYÖRGY PÉTER: A "vörös Róheim"
PLÉH CSABA: Révész Gézáról

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2009/3. CÍMLAPThalassa 2009/3. szám
tartalmából

ERŐS FERENC: Ferenczi bécsi tanulóévei
HALÁSZ LÁSZLÓ: Freud, Jones és Shakespeare
LÁNYI-WOLFF ANDREA: Szublimált szexualitás népdalokban
FERENCZI SÁNDOR: Groddeckről
FELDMANN SÁNDOR: Szófordulatok
és gesztusok a hétköznapi életben
HÁRDI ISTVÁN: Houdini, a szabadulóművész

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2009/2. CÍMLAP Thalassa 2009/2.
"Túl az óFerenczián"
c. szám tartalomából:

KŐVÁRY ZOLTÁN: Morfium és anyagyilkosság Csáth és Kosztolányi életművében
HÁRS GYÖRGY PÉTER: Ignotus-problémák és -fantáziák
PÁL MARIANNA: Az interperszonalitás Krúdy Gyula "Napraforgó"-jában
SIGMUND FREUD: A ládikaválasztás motívuma (1913)

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2009/1. CÍMLAPThalassa 2009/1. "IDEALIZÁLÁS ÉS HÁRÍTÁS KÖZÖTT" c. szám tartalmából:

ANNETTE SIMON: Keletnémet utak a pszichoanalízishez
BORGOS ANNA: Hajdu Lilly életútja
ERNST FALZEDER: Ferenczi az ortodoxia és a heterodoxia között
FRANCO BORGOGNO: Ferenczi és Winnicott
TOM KEVE Ortvay Rudolfról
DENIS SILAGI visszaemlékezései
LENKEI JÚLIA: P. Liebermann Lucy pályaképe

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

DVD CÍMLAPMEGRENDELHETŐ

"A Vászon és a Dívány találkozása. Szabad asszociációk filmművészet és pszichoanalízis határvidékén"
A multimédiás DVD-ROM az I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencián elhangzott előadások, műhely-beszélgetések és kerekasztal-beszélgetések szerkesztett anyagának közzétételével széleskörű betekintést ad a napjainkban is meghatározó jelentőségű pszichoanalitikus filmkritika eredményeibe, a pszichoanalitikus filmelmélet módszertani lehetőségeibe. A kezdeményezés hozzájárul a magyar nyelven még csak szórványosan hozzáférhető pszichoanalitikus filmelmélet és filmelemzés modelljeinek, eszközeinek, módszertanának megismertetéséhez.
Kiadta a Thalassa Alapítvány az Imágó Egyesület (IME) közreműködésével.
Megrendelhető a 2008mpf@gmail.com e-mail címen.

----------------------------------------------------------------

MEGJELENT

Róheim Géza "Ádám Álma"
c. könyve a Múlt és Jövő Könyvkiadó gondozásában.
Szerkesztette és az utószót írta: Hárs György Péter.
A kötet -- a címadó tanulmány kivételével -- magyarul eddig meg nem jelent írásokat tartalmaz:
Ádám álma; Azazel kecskéje; Bűnbakok és beavatás; Az Édenkert; Ábrahám szövetsége; Pánikban az istenek; Pszichoanalízis és antropológia; Freud és a kulturális antropológia; Holdmitológia és holdvallás; Az animizmus és az álmok; Telepátia egy álomban; A tündérmese és az álom; A farkas és a hét kecskegida.

----------------------------------------------------------------

2008/4. CÍMLAPA Thalassa 2008/4.
"A VÁGY TALÁNYA "
c. szám tartalma

HALÁSZ LÁSZLÓ: Jól olvasta-e Freud
Szophoklészt?
KŐVÁRY ZOLTÁN: A vágy talánya.
Salvador Dalí és az irracionális meghódítása
HAVASRÉTI JÓZSEF: Vitustánc. A
"társadalmi fiziognómia" és a
szexualitás megítélésének kérdései
Szilágyi Géza írásaiban
ERDÉLYI ILDIKÓ: Tudomány és művészet kölcsönhatása a francia pszichoanalízisben. Metaforikus
elméletek
ESZENYI MIKLÓS -- ZAHUCZKY LÁSZLÓ: Ferenczi és kortársai a homoszexualitásról

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2008/3. Destrukció és keletkezés CÍMLAPA Thalassa 2008/3.
"Destrukció és keletkezés"
c. szám tartalma

MOLNÁR EMESE: Sors-töredékek Sabina Spielreinről
SABINA SPIELREIN: A pusztítás mint a keletkezés oka
BÁLINT ÁGNES: Polányi Laura kísérleti pedagógiája
FRIEDRICH MELINDA: A kirekesztés stratégiái
JENS DE VLEMINCK: A pszichoanalízis tragikus humanizmusa
KAPUSI KRISZTIÁN: Ferenczi Sándor édesanyjáról

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2008/2. FERENCZI-JONES: LEVELEZÉS CÍMLAPA Thalassa 2008/2. 
"SÁNDOR FERENCZI -- ERNEST JONES: BRIEFE - LETTERS - LEVELEK"
c. rendkívüli számában a levelezés eredeti nyelvén, jegyzetekkel kiegészítve jelent meg Ferenczi Sándor és Ernest Jones 1911 és 1933 között keletkezett, eddig kiadatlan, a British Psychoanalytical Society archívumában őrzött levelezése. E számban, függelék-ként a magyar nyelvű fordítás is megtalálható.
Bővebben >>


Kapható az Írók Boltjában és az Animula Könyvesboltban.
                 

"SÁNDOR FERENCZI -- ERNEST JONES: BRIEFE - LETTERS - LEVELEK"
Special issue of Thalassa (2008/2.)
which is the first publication of the correspondence of Sándor Ferenczi and Ernest Jones between 1911 and 1933 in original languages (German and English). The volume contains, with notes and explanations, the transcribed and edited version of the manuscripts of the letters found in the Ernest Jones collection at the Archives of the British Psychoanalytical Society. More>>

----------------------------------------------------------------

2008/1. CÍMLAP A Thalassa 2008/1.
"GEORGE DEVEREUX EMLÉKEZETE" c. szám tartalomból:

BENJAMIN KILBORN: In memoriam George Devereux
MICHAEL GHIL: A kvantum-fizikától a komplementarista etnopszichiátriáig
ANNA GIBBS, SHÉ HAWKE:
A könnyek evolúciója
HORVÁTH PETRA: Brachfeld F. Olivér

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

MEGALAKULT AZ IME

2008. májusában hivatalosan is megalakult az Imágó Egyesület (IME).

A közhasznú egyesület célja, hogy a londoni Imago International (East-West) Egyesülethez kapcsolódó szervezetként Magyarországon is fórumot teremtsen a pszichoanalitikus gondolatok és más tudományos és kulturális területek kreatív találkozásához, elősegítve ezzel a pszichoanalízis hagyományának ápolását és megújítását. A tervek között workshopok, konferenciák, előadássorozatok szervezése, kiadványok szerkesztése és megjelentetése szerepel.

Az IME elnöke Erős Ferenc, alelnöke Székács Judit, titkára Bálint Katalin.

Az Egyesületbe való belépés feltételeiről és az Egyesülettel kapcsolatos egyéb kérdésekről Bálint Katalin ad felvilágosítást a következő e-mail címen: katibalint@gmail.com

----------------------------------------------------------------

BEMUTATÓ OLDALAK A 2007/2-3. SZÁMBÓLA Thalassa 2007/2-3. "KRISTEVAI UTAZÁS" című számának tartalmából:

JULIA KRISTEVA: A szerelem abjektje
JULIA KRISTEVA: A melankolikus képzelet
GYIMESI TÍMEA: Kristevai utazás
ZSÉLYI FERENC: Kristeva és Colette
MIKLÓS BARBARA: Baudelaire "Exotikus illat" c. verséről
HÁRS GYÖRGY PÉTER: A "bécsi és a budapesti Stekel"
FRIEDRICH MELINDA: Otto Gross lázadása
BERECZKEI TAMÁS-GYURIS PETRA: Ödipusz-komplexus, párválasztás, imprinting
HAYNAL ANDRÉ: A fanatizmusról

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

BEMUTATÓ OLDALAK A 2007/1. SZÁMBÓL A Thalassa 2007/1. "»VAD« PSZICHOANALÍZIS" című számának tartalmából:
JACQUES LACAN: Agresszivitás a pszichoanalízisben
KAZUSHIGE SHINGU: Freud, Lacan és Japán
JOEL WHITEBOOK: A pszichoanalízis objektivitása
GYIMESI JÚLIA: Istenkomplexus
EMANUEL BERMAN: A vadon szava
SIGMUND FREUD: A "vad" pszichoanalízisről
FERENCZI SÁNDOR eloadása Kassán (1923)

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

MEGJELENT

Csabai Márta:
"TÜNETVÁNDORLÁS - A hisztériától a krónikus fáradtságig
"
című tanulmánykötete
(Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2007).
"A kötet bemutatja, hogy a tünetek mindig speciális lenyomatát képezik az adott kornak és a társadalmi közegnek, amelyben megjelennek. Egyfajta testnyelvet nyújtanak azok számára, akik egyéni vagy társadalmi problémákból eredő szenvedésüket nem tudják más módon megfogalmazni. Másfelől e panaszok a társadalom intézményrendszerét átszövő diskurzusok eredőjeként is felfoghatók, azaz kialakulásukban jelentős szerepet kap az adott kor orvosi és pszichológiai kultúrája, továbbá a testtel és a betegségekkel kapcsolatos általános felfogás."

----------------------------------------------------------------

BŐVEBBEN A 2006/2-3. SZÁM TARTALMAA Thalassa 2006/2-3. "PSZICHOANALÍZIS ÉS TÁRSADALOMKRITIKA" c. számának
tartalomából
Bevezetés >> PDF
TH.W. ADORNO: A freudi elmélet és a fasiszta propaganda.
FRIEDRICH MELINDA: Otto Gross, az elfeledett kultúr-forradalmár.
OTTO GROSS: A kulturális krízis legyőzéséről.
WILHELM REICH: Pszichoanalízis és szocializmus.
ERICH FROMM: A tehetetlenség érzéséről.
FRANZ SAMELSON: A tekintélyelvű karakter.
HÁRS GYÖRGY PÉTER: Walter Benjamin és Ferenczi Sándor.
G.F. MITRANO: A filozófia első csókja – Ferenczi Sándor.
FERENCZI SÁNDOR: Szuggesztió és pszichoanalízis.
>> bővebben

----------------------------------------------------------------

BŐVEBBEN A 2006/1. SZÁM TARTALMAA Freud-évforduló alkalmából jelent meg a Thalassa "FREUD 150 ÉVE A PÁCIENSEK SZEMÉVEL" című (2006/1) száma.

A tartalomból
Bevezető >> (PDF)
SZERGEJ PANKEJEV: Emlékeim Sigmund Freudról.
ÁBRAHÁM MIKLÓS - TÖRÖK MÁRIA: A Farkasember bűvös szava.
SABINA SPIELREIN: Naplórészletek (1909-1912).
H. D. [Hilda Doolittle]: Tisztelgés Freud előtt.
SUSAN STANFORD FRIEDMAN: Szemben a mesterrel.
DIANA HUNTER: Hisztéria és feminizmus. Anna O. esete.
Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

2006. június 13-i szám borítóTHALASSA RENDKÍVÜLI KIADÁS

2006. június 13-án, meglepetésként külön szám jelent meg a főszerkesztő, Erős Ferenc 60. születésnapja tiszteletére.
A különkiadás szerkesztői: Csabai Márta, Borgos Anna, Kende Anna, Kovai Melinda és Szili Katalin.
A címlap Quitt László karikatúrájának felhasználásával készült.
A kötet, amely barátok, kollégák és tanítványok írásait tartalmazza, mindössze néhány nyomtatott példányban jelent meg.
E kiadvány kinyomtatható másolata tömörítve (mérete: 4,1 MB) letölthető innen >>
A tartalom >>

----------------------------------------------------------------

PEP-logo

A legfontosabb pszichoanalitikus folyóiratokban való tematikus keresés, és a cikkek ingyenesen letölthető absztraktjai a Psychoanalytic Electronic Publishing honlapján -- www.pep-web.org

----------------------------------------------------------------

FERENCZI SÁNDOR BIBLIOGRÁFIÁJA Psychoanalytic Document Database

A "Kultúra 2000" európai uniós pályázat keretében, a bécsi Freud Múzeummal, a londoni Wellcome Trust Könyvtárral, és a Ferenczi Sándor Egyesülettel közösen készülő adatbázis (PADD), a pszichoanalízis szempontjából alapvető fontosságú leveleket, kéziratokat és egyéb dokumentumokat, magyar, angol és német nyelven, katalógusban kereshetően tesz majd hozzáférhetővé. A PADD már jelenleg is gazdag tartalommal rendelkezik, így a pszichoanalízis legkíválóbbjairól életrajzokat, elsődleges és másodlagos bibliográfiákat ad közre.
Elérhetősége: www.padd.at

----------------------------------------------------------------

Megjelent a Sigmund Freud - Ferenczi Sándor Levelezés (1925-1933) III/2. kötete.
Az 1998-ban kezdődött projekt befejezéseként a könyvesboltok polcaira került a levelezés utolsó (hatodik) félkötetének magyar nyelvű kiadása, amely az 1925-től Ferenczi haláláig írott leveleket foglalja magába (ford.: Berényi Gábor, a magyar kiadást s.a.r. és szerk.: Erős Ferenc és Kovács Anna, Thalassa Alapítvány--Pólya Kiadó, 336 oldal).  

----------------------------------------------------------------

A Freud-Ferenczi Levelezésről a rádióban: "Az idő tükrében Freud és Ferenczi -- levelek a mának?! Beszélgetés a jelenről" (Elhangzott: 2006. január 27-én, Kossuth Rádió, 22:30. Szerkesztő-műsorvezető: Várkonyi Benedek).

----------------------------------------------------------------

Megjelent a MÉREI ÉLET-MŰ című tanulmánykötet, Borgos Anna, Erős Ferenc és Litván György szerkesztésében (Új Mandátum Könyvkiadó, 307 oldal).
A kötetről bővebben olvasható: "Mítosznyomozó" címmel, Népszabadság, Könyvszemle, 2006. január 28. >> továbbá lásd Havasréti József írását: ÉS, Ex libris, 2006. február 10.>>

----------------------------------------------------------------


MTA Pszichológiai Kutatóintézete, "Szomatizáció és társadalom" munkacsoportja
2006. január 14-én tartotta interdiszciplináris műhelykonferenciáját "Tünetek és történetek -- A szomatizáció társadalmi és művészeti olvasatai" címmel.

----------------------------------------------------------------

Pécsi Doktori Iskola műhelykonferencia
A Pécsi Tudományegyetem, Modern Irodalomtörténet és Irodalomelmélet Tanszék, Irodalomtudományi Doktori
Programja, valamint Írott és olvasott identitás az önéletrajzi műfajokban kutatócsoportja "Írott és olvasott identitás. Az önéletrajzi műfajok referenciális kontextusai" címmel 2005. december 1-2-án tartotta műhelykonferenciáját.
A konferencia témájáról bővebben >> PDF

----------------------------------------------------------------

A KÚT Alapítvány "Transzgenerációs traumák és »traumamegváltás«" címmel 2005. november 25-26-án tartotta meg VI. konferenciáját.
A program: >> PDF

----------------------------------------------------------------

The 3rd European Psychoanalytic Film Festival
2005. november 3-6 között Londonban rendezték a harmadik európai pszichoanalitikus filmfesztivált. A programról >>
Thalassa 2006/1. számában.

----------------------------------------------------------------

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "Lelki tartalmak körforgása. Nemzedéki átadás, terápia, kulturális terjedés" címmel 2005. október 21-22-én. tartotta meg XII. Őszi Konferenciáját.

----------------------------------------------------------------

Hidas György 2005. március 15. alkalmából Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesítette DR. HIDAS GYÖRGY pszichiátert, pszichoanalitikust, a Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály alapítóját. A kitüntetést Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter adta át. Hidas György, aki ebben az évben tölti be 80. életévét, elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar pszichoanalízis történelmi örökségének feltárásában és továbbvitelében. Munkássága töretlen lendülettel és aktivitással folytatódik napjainkban is. A Thalassa szerkesztősége szeretettel gratulál, további sok sikert és derűt kíván a kitüntetettnek, lapunk szerkesztőbizottsági tagjának, a Ferenczi Sándor Egyesület egyik alapítójának és első elnökének, jelenlegi tiszteletbeli elnökének.

----------------------------------------------------------------


A Római Magyar Akadémián
2005. február 25-én mutatták be a "Ferenczi oggi" című kötetet (Torino, Bollati Boringhieri 2004). A könyvbemutatón Dorogi Katalin igazgatóhelyettes beszélgetett a kötet szerkesztőjével, Franco Borgognóval, a torinói egyetem professzorával és Erős Ferenccel, a kötet egyik szerzőjével.
 

----------------------------------------------------------------

A londoni Freud Múzeumban 2005. február 17-én nagy érdeklődés mellett mutatták be a "Lost Childhood and the Language of Exile" című kötetet, amelyet Judit Szekacs-Weisz és Ivan Ward szerkesztett. A könyv megjelenésére és a könyvbemutatóra a Magyar Magic-Hungary in Focus 2004 program keretében került sor. A bemutatón a kötet jelenlévő szerzői és szerkesztői mellett Bogyay Katalin, a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója és Michael Molnar, a Freud Múzeum igazgatója beszélt.

----------------------------------------------------------------

Haynal AndréHaynal André kapta a Ferenczi-emlékérmet
Kimagasló tudományos és klinikai tevékenységéért Haynal André, Genfben élő pszichoanalitikusnak adományozták 2003 októberében a Ferenczi Emlékérmet a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület őszi konferenciáján, a tagság szavazatai alapján és a Ferenczi Emlékérem Bizottság javaslatára.
Tovább >> PDF

---------------------------------------------------------------

 

Utolsó frissítés dátuma: 2014.08.19.

 

---------------------------------------------------------------

 I M Á G Ó   E S T 

2014. február 24-én, az AZ ELSŐ SZÁZ ÉV c. program keretében, beszélgetés a magyarországi pszichoanalízis történetéről és hatásáról, az Imágó Budapest 2013/3-4. számának megjelenése alkalmából, évfordulókhoz kapcsolódva:
2013-ban volt száz éve, hogy megalakult a Magyarországi Psychoanalitikai Egyesület; Az Imágó Budapest, illetve annak elődje, a Thalassa, amely 2014-ben ünnepli alapításának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás HARSÁNYI TAMÁS munkájából, a Thalassa és az Imágó Budapest 2006 és 2013 között megjelent lapszámainak címlapgrafikáiból (lásd itt).
A beszélgetés résztvevői voltak: ERŐS FERENC pszichológus, HÁRS GYÖRGY PÉTER irodalomtörténész, KOVÁCS PETRA pszichológus, KŐVÁRY ZOLTÁN pszichológus, LÉNÁRD KATA pszichológus, SURÁNYI LÁSZLÓ matematikus. A beszélgetést GYIMESI JÚLIA moderálta.

----------------------------------------------------------------

 I M Á G Ó   E S T 

2013. november 26-án, A DEMOKRÁCIA FELTÁRÁSA c. programon bemutatkozott a Civil Csoport Műhely.
"Célunk, hogy a csoport-pszichoterápiás módszereket alkalmazhatóvá tegyük, a meglévő tapasztalatainkat bevezessük a 'civil' szférába az együttműködés, a demokratikus gondolkodás és viselkedés kultúrájának fejlesztése érdekében." (Civil Csoport Műhely).
A résztvevők a Civil Csoport Műhely tagjai: BARCY MAGDOLNA, HARDY JÚLIA, HORVÁTH KLÁRA, TERENYI ZOLTÁN. Moderátor: ERŐS FERENC

----------------------------------------------------------------

invitationLONDON
FERENCZI COLLECTION
Vol. III.

Sandor Ferenczi - Ernest Jones:
Letters 1911-1933


Edited by Ferenc Erős, Judit Szekacs-Weisz and Ken Robinson

Megjelent a levelezéskötet angol nyelven, a Karnac kiadásában.

Megrendelhető a Karnac Books honlapján >>

----------------------------------------------------------------

PARALLEL TÖRTÉNETEK

Megjelent az Imágó Budapest első online száma, amely a "Parallel történetek" címmel 2012-ben megtartott IV. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia válogatott előadásait, műhelyeit és kerekasztal beszélgetéseit tartalmazza. A számban szereplő tanulmányok a pszichoanalízis és film kapcsolatára épülnek, elméleti és empirikus írások egyaránt olvashatók. A műhelybeszámolók közös munka és gondolkodás eredményei; míg a kerekasztal beszélgetések egy-egy film közös megértését tűzik ki célul. Végül egy interjú is helyet kapott a filmkonferencia számban: Dr. Stark Andrást kérdeztük filmekről, pszichoanalitikus filmelemzésről és a filmkonferenciáról. A párhuzamos történetek ezúttal az Imágó Budapest online felületén egészülnek ki új jelentésekkel.
Az Imágó Egyesület kiadásában megjelenő folyóirat honlapjának önálló URL-címe: http://imagobudapest.hu

----------------------------------------------------------------

 I M Á G Ó   E S T  

2013. április 29-én, beszélgetéssel egybekötve, került bemutatásra az Imágó Budapest TÖMEGKULTÚRA ÉS PSZICHOANALÍZIS című száma a Nyitott Műhelyben.

A beszélgetés résztvevői voltak: DRAGON ZOLTÁN, ERŐS FERENC, HAVASRÉTI JÓZSEF, HIRSCH TIBOR és KELEMEN ZSOLT.

----------------------------------------------------------------

 I M Á G Ó   E S T  

2013. február 25-én Erős Ferenc
SZÁGUNDELLI CSODÁI
c. könyvének bemutatója a Nyitott Műhelyben
(1123 Budapest, Ráth György utca 4.)

A regényből a szerző olvasott fel képpel, hanggal illusztrált részleteket. Az est házigazdája GYIMESI JÚLIA, a szerzővel PAPP ORSOLYA, VIDA KATALIN, EHMANN BEA és a közönség beszélgetett.

----------------------------------------------------------------

Pszichoanalízis és fenomenológia program  I M Á G Ó   E S T  

PSZICHOANALÍZIS ÉS FENOMENOLÓGIA címmel, 2012. November 19-én kerekasztal beszélgetést tartottak a Nyitott Műhelyben.

Az Imágó Budapest ( Ex-Thalassa ) folyóirat legutóbbi két PSZICHOANALÍZIS ÉS MODERN FENOMENOLÓGIA című tematikus száma olyan tanulmányokat közöl, amelyek a pszichoanalízist vagy magukat a lelki jelenségeket a fenomenológiai módszerrel közelítik meg. E cikkekhez kapcsolódva az Imágó Egyesület kerekasztal beszélgetést szervez a fenomenológia és a pszichoanalízis viszonyáról. A beszélgetés résztvevői: PINTÉR JUDIT NÓRA, SCHWENDTNER TIBOR, ULLMANN TAMÁS és VERMES KATA. Moderátor: SZUMMER CSABA.

----------------------------------------------------------------

Filmkonferencia/Beszámoló

2012. november 22-24. között negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben, "PARALLEL TÖRTÉNETEK - szabad asszociációk filmművészet és pszichoanalízis határvidékén" címmel, az Imágó Egyesület, az Imago International és a PTE Pszichológiai Doktori Iskola Elméleti pszichoanalízis programja főszervezésével.

Beszámoló a konferenciáról >>
Plakát >>
Prografüzet >>

További részletek az Imágó Egyesület honlapján >>

----------------------------------------------------------------

Pszichoanalízis és kreativitás program  I M Á G Ó   E S T  

A Nyitott Műhelyben, 2012. október 1-én Kőváry Zoltán: Kreativitás és személyiség. A mélylélektani alkotáselméletektől a pszichobiográfiai kutatásig című könyvéről és az Imágó Budapest 2012/1-es, Pszichoanalízis és kreativitás című számáról beszélgettek a
résztvevők: Kőváry Zoltán pszichológus (SZTE) a Kreativitás és személyiség c. könyv szerzője, Valachi Anna irodalomtörténész és Krékits József pszichiáter, a Szerb Antal-tanulmány szerzője. A beszélgetést moderálja Erős Ferenc pszichológus (PTE).

----------------------------------------------------------------

MEGHÍVÓ a könyvbemutatórak ö n y v b e m u t a t ó

Füzesséry Éva:
Az Arkangyal Tangója
Budapesttől Párizsig című könyvét mutatták be 2012. június 6-án a Francia Intézetben, Erős Ferenc, Tverdota György és a szerző részvételével.

Zenei intermezzo:
Dresch Mihály, szaxofon és fuhun
Bede Péter, szaxofon

A kötet megrendelhető a L'Harmattan honlapján>>

----------------------------------------------------------------

Peter Pan program   I M Á G Ó   E S T  

Az esten Kathleen Kelley-Lainé: PETER PAN, AVAGY A SZOMORÚ GYERMEK
c. könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben, 2012. április 23-án.

Pán Péter egy kisfiú, aki születésekor úgy határoz, hogy sohase fog felnőni, nem fog öltönyt viselni, és nem lesz belőle banktisztviselő. Manapság rengeteg ilyen Pán Péter kerül a pszichoanalitikusok díványára, abban a reményben, hogy megszabadulhatnak ettől a modern "szindrómától". Miért olyan fontos, hogy felnőjünk? Mit jelent felnőttnek lenni? Hogyan hagyhatjuk magunk mögött a gyermekkort anélkül, hogy megölnénk a bennünk élő gyermeket?

Erről és más kérdésekről beszélgettek:
Kathleen Kelley-Lainé pszichoanalitikus (Párizs), a könyv szerzője,
Somlai Péter
szociológus (ELTE),
Lénárd Kata pszichológus (PTE) és
Molnár Gabriella újságíró (Nők Lapja).
A beszélgetést moderálta Erős Ferenc pszichológus (PTE).

----------------------------------------------------------------

BORÍTÓ - Erős F.: Szágundelli csodái vi s s z h a n g

Erős Ferenc:
SZÁGUNDELLI CSODÁI


A könyvet 2012. március 23-án, Bächer Iván mutatta be, Eszes Fruzsina közreműködésével a Carmella Kávézóban (Kép)
Az Írók Boltjában 2012. május 15-én,
a Szerző, Láng Júlia és György Péter részvételével.
A beszélgetés ITT hallható .
Képek a bemutatóról: kép1; kép2; kép3
A Ráday Könyvesházban, 2012.06.18.-án a könyvről Fekete Vali beszélgetett a Szerzővel. (Kép)

Reflexiók:
Bächer Iván: Erős Ferenc évszázada. Kószáló. Népszabadság, 2012. március 26.
Lángh Júlia Erős Ferenc könyvéről és részlet a Szágundelli csodái-ból: Ká-európai életek
Kikötő Online: De kicsoda Szágundelli?
A Könyvhét 2012/3. számában: "Kicsoda Szágundelli?"

Részlet a fülszövegből:
"Ha az ember már elhagyta a misztikus hatvanadik évet (mint ahogy ez velem is megtörtént), végtelenül sok történetet tud elmesélni. Annyira még nem öreg, hogy már azt is elfelejtse, kicsoda ő maga, másokról nem is szólva, de annyira már nem fiatal, hogy az újdonságok azonnal felülírják a régieket. Talán valamiféle kegyelmi állapot ez. Az énhatárok még világosak, tudom, hogy mi az, ami velem történt, mi az, ami másokkal, mi az, amit kitaláltam, és mi az, amit másoktól hallottam, olvastam, loptam, plagizáltam. Azt is tudom, mikor hazudok szándékosan, mikor vagyok őszinte, és mikor mímelem az őszinteséget. Mindig tudom, kihez szólok, mert mindig előttem van valaki, aki előtt igazolni, mentegetni vagy éppen csontig leleplezni szeretném magamat. De mivel általában rejtőzködő típus vagyok, az olvasó elől is bujkálok, nem árulom el neki, mi az, ami tényleg velem történt, és mi az, ami félig fikció vagy tán egészen az. Találja ki ő maga!" (A szerző)

Megrendelhető a Libri honlapján >>

----------------------------------------------------------------

Letölthető szórólap pdf-benI M Á G Ó   E S T

Az esten Erős Ferenc: PSZICHOANALÍZIS ÉS FORRADALOM - Ferenczi Sándor és a budapesti egyetem 1918/19-ben c. könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben 2012. február 27-én.
A bemutató résztvevői voltak a szerzőn kívül: Kovács M. Mária történész (CEU), Borgos Anna pszichológus (MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet), Lugosi András történész (Budapest Főváros Levéltára) Harmatta János pszichiáter (Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztály). A beszélgetés moderátora Gyimesi Júlia pszichológus (KJF) volt.

----------------------------------------------------------------

Ferenczi a Karnak kirakatában LONDON FERENCZI COLLECTION
Vol. I.


FERENCZI AND HIS WORLD:
Rekindling the Spirit of the Budapest School

Edited by Judit Szekacs-Weisz & Tom Keve

A tartalomból:

Judit Szekacs-Weisz : Introduction
Tom Keve : Ferenczi remembered (including obituaries by Ignotus, Márai, Karinthy, Bálint, Jones and Rickman)
Imre Hermann : Sándor Ferenczi the man
Ferenc Erős : Some social and political issues related to Ferenczi and the Hungarian school
Edith Kurzweil : Ferenczi in context
André Haynal : Ferenczi now and then: an introduction to his world
Michelle Moreau-Ricaud : Healing boredom: Ferenczi and his circle of literary friends
Tom Keve : Ferenczi and Ortvay: two boys from Miskolc
György Hidas : Ferenczi and trauma: a perilous journey to the labyrinth
Harold Stewart : Regression post-Ferenczi
Sára Klaniczay : Imre Hermann: researching psyche and space
Tom Keve : Physics, metaphysics, and psychoanalysis

Ferenczi a Karnac kirakatában >>
Megrendelhető >>

----------------------------------------------------------------

Letölthető szórólap pdf-benm e g r e n d e l h e t ő

Erős Ferenc:
PSZICHOANALÍZIS ÉS FORRADALOM - Ferenczi Sándor és a budapesti egyetem 1918/19-ben
(Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2011)

A könyv fő témája a magyarországi pszichoanalízis történetének egy kitüntetett periódusa, az 1918 őszétől 1919 augusztusáig terjedő forradalmi időszak. 1919 áprilisában a tanácskormány közoktatásügyi népbiztosságának rendelete alapján Ferenczi Sándort egyetemi tanárrá nevezték ki. Ő volt a világon az első olyan pszichoanalitikus, aki ebbéli minőségében kapott tanítási kötelezettséggel járó nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezést. A könyv feltárja, hogy Ferenczi egyetemi epizódja miként kapcsolódott egyrészt a magyar felsőoktatás, ezen belül az orvosképzés 1918-19 folyamán végbement vagy tervezett átalakításához, másrészt a pszichoanalitikus mozgalom akadémiai elismertetésre, legitimációra irányuló igényeihez. A kötet dokumentum-melléklete közli az idevágó legfontosabb dokumentumokat - levéltári iratokat, cikkeket, leveleket - is. Ezek alapján rekonstruálható a folyamat, amelynek során Ferenczi és más pszichoanalitikusok átmenetileg helyet kaptak a budapesti tudományegyetemen.

Megrendelhető a Libri honlapján >>

----------------------------------------------------------------



Tisztelt Olvasó!

Folyóiratunk a 2011/1-es számtól kezdve IMÁGÓ BUDAPEST (ex-Thalassa) néven, 2012-ben is négy számmal jelenik meg az Imágó Egyesület kiadásában.

Az egyes lapszámok online megrendelhetők:

Könyv és Lap
Írók Boltja
Animula Könyvesbolt

----------------------------------------------------------------

Pszichoanalízis és kulturális emlékezet -  BORÍTÓ
m e g r e n d e l h e t ő

Erős Ferenc:
PSZICHOANALÍZIS ÉS KULTURÁLIS EMLÉKEZET

című kötete, a Jószöveg Műhely Kiadó gondozásában (2010).

A pszichoanalízis nem lezárt és statikus gondolatrendszer, változásai jól tükrözik azokat a kihívásokat, amelyekkel több mint száz éves története során szembe kellett néznie, részben a társtudományok fejlődése, részben pedig a száz év során végbement hatalmas társadalmi és kulturális átalakulások következtében.
A pszichoanalízis maga is része lett egy történelmi folyamatnak, belépett a kulturális emlékezet terébe, és múltja a legkülönfélébb diszkurzusoknak, reprezentációknak vált kereszteződési pontjává.
A kulturális emlékezet fogalma összefüggést teremthet a pszichoanalízis egykori és mai elméleti törekvései és a napjainkban egyre inkább előtérbe kerülő emlékezet-történeti irányok között.
A kötet első része (Emlékezés és utópia) Freud életművével foglalkozik. A második rész tanulmányai (Kapcsolatok és válságok) Ferenczi Sándor tevékenységét állítják középpontba. A kötet harmadik része (Kultúra és reprezentáció) a pszichoanalízis irodalmi ábrázolásának és a tömeg-kultúrában való megjelenésének témáit vizsgálja.

Megrendelhető a Libri honlapján >>

----------------------------------------------------------------

I M Á G Ó   E S T

az Imágó Egyesület "Pszichoanalízis az élő társadalomban és kultúrában" című előadássorozatának keretében, a Nyitott Műhelyben, 2011. november 29-én:

Gyimesi Júlia
'Pszichoanalízis és spiritizmus'
című könyvének bemutatója

A bemutatón kerekasztalbeszélgetést tartottak a pszichoanalízis és a spiritizmus, valamint a modern okkultizmus kapcsolatáról.

A beszélgetés résztvevői voltak: BÉKÉS VERA, tudományfilozófus; ERŐS FERENC, pszichológus; GYIMESI JÚLIA, pszichológus; SZUMMER CSABA, pszichológus.

----------------------------------------------------------------

19. MPE konferencia

TAGADÁS ÉS SZEMBENÉZÉS
címmel tartotta meg a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület hagyományos őszi konferenciáját, 2012. október 5-6-án a Hotel Mercure Buda konferenciatermeiben.
Az előadások kivonatai az MPE honlapján.
Borzasztó nehéz szembenézni a szégyennel (index.hu interjúja Juhász Angélával)
Képek a Ferenczi Sándor emlékérem átadásáról (IME)
Pethő Katalin: Erős Ferenc laudációja. (YouTobe)
Erős Ferenc: Pszichoanalízis és politika (részlet/YouTobe)

----------------------------------------------------------------

I M Á G Ó   E S T

az Imágó Egyesület "Pszichoanalízis az élő társadalomban és kultúrában" című előadássorozatának keretében 2011. szeptember 27-én Imágó Budapest c. folyóirat két Pszichoanalízis és idegtudomány (I-II.) című (2011/2. és 2011/3.) számát, mutatták be a Nyitott Műhelyben.
A két szám szerzőinek jelenlétében kerekasztal-beszélgetést tartottak a megjelent írások által felvetett kérdésekről.
A beszélgetés résztvevői voltak: Bokor László pszichoanalitikus, Pető Katalin pszichoanalitikus, Unoka Zsolt pszichiáter, filozófus, Erős Ferenc pszichológus, Bálint Katalin pszichológus, Bérdi Márk pszichológus, Békés Vera filozófus.
Moderátor: Lénárd Kata pszichológus.

----------------------------------------------------------------

m e g j e l e n t

Gyimesi Júlia "Pszichoanalízis és spiritizmus" című kötete. A szerző azt mutatja be, hogy milyen fontos, de mára elfelejtett hatást gyakorolt a pszichoanalízisre a spiritizmus, befolyásolva a lélek tudományának legnagyobbjait, Sigmund Freudot, Carl Gustav Jungot és Ferenczi Sándort.
A kötet a Typotex Kiadó gondozásában 2011-ben jelent meg.

----------------------------------------------------------------

a z  I M E   
e l ő a d á s s o r o z a t a  


pszichoanalízisről, tudományról, kultúráról.


Az Imágó Egyesület "Pszichoanalízis az élő társadalomban és kultúrában" című program keretében, a Nyitott Műhelyben, 2011. január 31-én a Thalassa 2010/4-es
SZEXUÁLIS ORIENTÁCIÓK
c. számát mutatták be a szerzők és fordítók részvételével.

Az est résztvevői voltak: BÉRES-DEÁK RITA kulturális antropológus, DOBOS EMŐKE pszichoterapeuta, RITTER ANDREA klinikai szakpszichológus és SÁNDOR BEA gender-kutató.
A moderátor BORGOS ANNA volt.

----------------------------------------------------------------

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület

"A KÖTŐDÉS SZABADSÁGA"
címmel 2010. október 1-2 között tartotta 17. őszi konferenciáját
További részletek az MPE honlapján >>

----------------------------------------------------------------

BÁLINT MIHÁLY EMLÉKEZETE

Az Imágó Egyesület előadássorozata keretében 2010. szeptember 28-án, a Nyitott Műhelyben
"BÁLINT MIHÁLY EMLÉKEZETE" címmel a Thalassa Bálint Mihálynak szentelt számait mutatták be a szerzők, Csabai Márta (MTA Pszichológiai Kutatóintézet), Harrach Andor (a Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság elnöke) és Toronyai Gábor (Budapesti Corvinus Egyetem, Politikatudományi Intézet, Filozófia Központ), a Thalassa felelős szerkesztője, Erős Ferenc (MTA Pszichológiai Kutatóintézet), valamint Kőváry Zoltán (SZTE Pszichológia Intézet), a tematikus számok szerkesztője.

Bővebben >>

----------------------------------------------------------------

The 27th International Literature and Psychology Conference

Pécs városában 2010. június 23. és 28. között rendezték meg a 27. Nemzetközi Irodalom és Pszichológia Konferenciát.
A lezeljlott konferencia részletes programja INNEN letölthető.
A konferenciáról bővebb információ ide kattintva található.

----------------------------------------------------------------

v i t a e s t

TT a magyar pszichológia egy fénykoráról

A Társadalomtudományi Társaság, a "Folyóiratkultúra" programsorozat keretében, nyilvános vitát tartott a Kossuth Klubban, 2010. június 16-án, Thalassa "PSZICHOANALÍZIS MAGYARORSZÁGON 1918-1919" c. száma kapcsán
"A magyar pszichológia 1918/19-ben"
címmel.
Felkért hozzászólók voltak: BÉKÉS VERA, BORGOS ANNA, DONÁTH PÉTER, KARÁDI ÉVA, MÉSZÁROS JUDIT, PLÉH CSABA.
A vitát ERŐS FERENC, a folyóirat főszerkesztője vezette.

----------------------------------------------------------------

PSZICHOANALÍZIS ÉS FILMMŰVÉSZET

Az Imágó Egyesület előadás-sorozata keretében, 2010. április 26-án, a Thalassa 2010/1-es Pszichoanalízis és filmművészet című száma került bemutatásra, a szerzők: Fecskó Edina, Kérchy Vera, Kőváry Zoltán, Molnár Péte és Gelencsér Gábor és a szerkesztők: Bálint Katalin, Erős Ferenc részvételével. Az est meghívott vendége Kovács András Bálint (ELTE Filmtudományi Tanszék) volt

Bővebben >>
Nyitott Műhely programja >>

----------------------------------------------------------------

NŐK A PSZICHOANALÍZISBEN

Az Imágó Egyesület
előadássorozata keretében
2010. március 29-én, a Nyitott Műhelyben, "A kivételek diszkrét bája - Nők a pszichoanalízisben" címmel, BORGOS ANNA tartott előadást.
Beszélgetőtársak voltak: HADAS MIKLÓS, KOVÁCS MÓNIKA, TÓTH ESZTER ZSÓFIA.

Bővebben >>
Nyitott Műhely programja >>

----------------------------------------------------------------

MÉDIUMOK ÉS PSZICHOLÓGUSAIK

Az Imágó Egyesület
előadás-sorozata keretében
2010. 02. 22-én
"Médiumok és pszichológusaik - Spiritizmus és tudomány a lélektan hajnalán" címmel
GYIMESI JÚLIA (pszichológus, PhD hallgató, PTE BTK Pszichológiai
Doktori Iskola) tartott előadást.
Beszélgetőtársak voltak:
DR. BÉKÉS VERA (MTA Filozófiai Kutatóintézete, tudományos főmunkatárs), DR. HIDAS GYÖRGY
(Magyar Pszichoanalitikus Egyesület tagja, kiképző analitikus) DR. ZEMPLÉN GÁBOR (tudománytörténész, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék)

Bővebben >>
Nyitott Műhely februári programja >>

----------------------------------------------------------------

1994/1-2. CÍMLAPH I Á N Y P Ó T L Á S

THALASSA 94/1-2.
HOLOCAUST SZÁM


A tartalomból:
EDITH GYÖMRŐI: Egy koncentrációs tábort túlélt, fiatal lány
FÜZESSÉRY ÉVA: A családi tudattalan
JUDITH S. KESTENBERG: A túlélők gyermekei
VIRÁG TERÉZ: A holocaust-szindróma
VIKÁR GYÖRGY: A holocaust pszichoszomatikus hatásai
GABRIEL ROSENTHAL: Nemzetiszocializmus és antiszemitizmus
DAN BAR-ON: Holocaust-áldozatok és náci bűnösök
JÁDI FERENC: Halálnak halaláal holz
CLOUDE LANZMANN: A megértés obszcenitása

A teljes szám, tanulmányonként/cikkekként digitalizált változata, pdf-ben letölthető INNEN.

----------------------------------------------------------------


PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ  TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN

Az Imágó Egyesület
előadás-sorozat keretében
2010. 01. 26-án
"Intrapszichikus valóságok, emlékek, álmok, démonok -- Ingmar Bergman pszichoanalízise"
címmel Dr. STARK ANDRÁS (pszichiáter, pszichoterapeuta, a Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely [DREAM] elnöke) tartott előadást.
A beszélgetőtárs Dr. GELENCSÉR GÁBOR (az ELTE Filmtudomány Tanszékének docense) volt.
Bővebben >>
Nyitott Műhely januári programja >>

----------------------------------------------------------------

Társadalomtudományi
KONFERENCIA


Az ELTE Társadalomtudományi Karán 2009. december 4-5-én EMLÉKEZÉS, IDENTITÁS DISKURZUS
címmel társadalomtudományi konferenciát tartottak
A résztvevőkről és az egyes előadásokról (abstraktok)
bővebben PDF >>

----------------------------------------------------------------

A programról bővebbenPSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN

Az Imágó Egyesület
előadás-sorozatának keretében 2009. november 30-án
"Nyelvzavar és tabu -- egyre tovább a 'preödipális eretnekek' útján"
A születési trauma-elmélet egy lehetséges alternatív megközelítése
címmel BÉKÉS VERA filozófus tartott előadást.
Beszélgetőtársak voltak: KRÁSZ LILLA történész,
ANDREK ANDREA pszichológus.
A programról bővebben PDF >>
A Nyitott Műhely programjai >>

----------------------------------------------------------------

A Társadalomtudományi Társaság estjét a Lettre folyóirat 1989-cel foglalkozó őszi száma kapcsán 2009. október 27-én tartották a Trafóban.
Moderátor: KARÁDI Éva, a Lettre felelős szerkesztője
Felkért előadó: KORNIS Mihály,
aki 'Nekem az ég' című legújabb könyvéből olvasott fel.

A LETTRE 2009 ŐSZI 74. SZÁM részletes tartalmát lásd >>

----------------------------------------------------------------

PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN

Az Imágó Egyesület előadás-sorozata keretében 2009. október 26-án, "Állambiztonsági megfigyelés a Kádár-korszak pszichiátriai kórrajzain" címmel, KOVAI MELINDA szociológus tartott előadást.
Beszélgetőtársak voltak:
Dr. SZÉKÁCS JUDIT pszichoanalitikus (London)
Dr. SZILÁGYI JÚLIA pszichiáter,
KÖVÉR GYÖRGY történész,
KOVÁCS ÉVA szociológus.
A Nyitott Műhely novemberi programja >>

----------------------------------------------------------------

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület

"A TEST, A LÉLEK ÉS A TERÁPIÁS KAPCSOLAT"
címmel, 2009. október 2-3 között, a Hotel Benzúrban tartotta meg 16. őszi konferenciáját.
A program >>

----------------------------------------------------------------

PSZICHOANALÍZIS AZ ÉLŐ TÁRSADALOMBAN ÉS KULTÚRÁBAN

Az Imágó Egyesület előadássorozata keretében a Nyitott Műhelyben 2009. Szeptember 28-án INDRIES KRISZTIÁN "Kultúra és mélypszichológia -- Pszichoanalízis Japánban" címmel tartott előadást.
Beszélgetőtársak voltak: DR. FERBER KATALIN
PhD, egyetemi docens, Waseda Egyetem, Tokio, Nemzetközi Tanulmányok Intézete (videóról)
CSAPLÁR ZITA MA, japanológus, szociológus, és GYIMESI JÚLIA.
A rendezvényről bővebben >> ITT PDF
A Nyitott Műhely további programjai: >> www.nyitottmuhely.hu

----------------------------------------------------------------

MŰHELYKONFERENCIA SZEGEDEN

A SZTE Pszichológiai Intézete, a PTE Pszichológiai Doktori Iskolája és az Imágó Egyesület közös szervezésében "Álom, kreativitás, művészet és terápia" címmel, 2009. szeptember 24-25-én, Sigmund Freud halálának 70. évfordulója alkalmából, tudományos műhelykonferenciát tartottak Szegeden. Kiemelt jelentőségű, hogy a tudományos tanácskozás több intézmény és szervezet együttes munkájának és szakmai kapcsolatának eredménye.
A konferencia programja ITT >> PDF

----------------------------------------------------------------

Az IMÁGÓ EGYESÜLET szervezésében
George Baal a CNRS (Centre National de la Recherche Scientifique - Párizs) tudományos főmunkatársa, emeritusz, pszichoanalitikus, színházteraputa, színházi rendező és színész, 2009. június 12-én "A színház pszichoanalitikus elmélete: a színész, a néző, a terapeuta és a színházterápia" és "Negyven év színházterápia" címmel két előadást tartott az MTA Pszichológiai Kutatóintézetben. George Baalról és az előadásokról bővebben>>

----------------------------------------------------------------

TT az emberi természetről

A Társadalomtudományi Társaság a Darwin-év jegyében, a Thalassa és a Lettre folyóirat szervezésében Bereczkei Tamásnak a Typotex Kiadónál és Sebes Annának a Gondolat Kiadónál megjelent legújabb könyveihez kapcsolódva "Az evolúciós pszichológia és a humánetológia az emberi természetről" címen nyilvános vitát tartott a Kossuth Klubban, 2009. árilis 15-én.
Felkért hozzászólók voltak: Bereczkei Tamás, Miklósi Ádám, Pléh Csaba, Sebes Anna, Tisljár Roland.
Vitavezető: Karádi Éva, a Lettre felelős szerkesztője volt.

----------------------------------------------------------------

II. MPF ABSZRAKT-FÜZET NYOMTATHATÓ II. MAGYAR
PSZICHOANALITIKUS
FILMKONFERENCIA


A   k é p   t u d a t t a l a n j a,
a   t u d a t t a l a n   k é p e i

címmel a PTE Pszichológiai Doktori Iskola Elméleti pszichoanalízis programjának, az Imágó Egyesületnek és az IMAGO EAST-WEST (London) nemzetközi szervezetének főszervezésével, 2008. november 20. és 22. között került megrendezésre, a pécsi Apolló Artmoziban.
A konferenciát a pszichoanalízis és a filmművészet területeihez kapcsolódó szakmai műhelyekkel összefogva, társszervezői együttműködésben valósították meg.
A rendezvény szakmai folytatása volt a 2006-os A Vászon és a Dívány találkozása címmel megrendezett I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferenciának, előtérbe helyezte az egyes intézmények keretein belül működő kutatási csoportok és szakmai műhelyek bemutatkozását.
Konferenciáról bővebben >>
Absztrakt füzet >>

----------------------------------------------------------------

"F E R E N C Z I   S Á N D O R    H A Z A T É R " címmel, nemzetközi konferenciát tartottak Miskolcon Ferenczi Sándor tiszteletére, 2008. november 27 és 29 között.
A programról bővebben a konferencia hivatalos honlapján: www.ferenczimiskolc.hu

----------------------------------------------------------------

MPE 15. őszi konferenciája

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "Az idő a pszichoanalízisben -- A jelenben elbeszélt múlt és jövő" címmel, 2008. október 10-11-én tartotta hagyományos konferenciáját.
Program, Absztraktok

----------------------------------------------------------------

TYPUS BUDAPESTIENSIS címlapMEGJELENT

Erős Ferenc-Lánárd Kata-Bókay Antal (szerk.): Typus Budapestiensis - TANULMÁNYOK A PSZICHOANALÍZIS BUDAPESTI ISKOLÁJÁNAK TÖRTÉNETÉRŐL ÉS HATÁSÁRÓL" című kötet (Thalassa Alapítvány, Budapest, 2008).

"A kötet tanulmányai a pszichoanalitikus mozgalom budapesti iskolájának történetét és hatását, az iskola hálózatának változó, nyíltabb vagy rejtettebb megjelenési módjait, a módosulások, átalakulások és transzmissziók csatornáit, a kulturális és irodalmi recepció folyamatait járják körül. Az új kutatásokon alapuló elemző, rekonstruáló elméleti és történeti tanulmányok szerzőinek többsége a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Doktori Iskolája elméleti pszichoanalízis programjának oktatói és hallgatói közül kerül ki."
A kötet szerzői: Békés Vera, Bókay Antal, Borgos Anna, Csabai Márta, Erős Ferenc, Friedrich Melinda, Gyimesi Júlia, Hárs György Péter, Lénárd Kata, Mészáros Judit, Székács Judit, Szummer Csaba, Takács Mónika, Valachi Anna.

Kapható az Animula Könyvesboltban.

----------------------------------------------------------------

a  T T  a  p s z i c h o a n a l í z i s r ő l

A Társadalomtudományi Társaság -- a "Folyóiratkultúra" című programsorozat keretében a MASZRE támogatásával -- nyilvános vitát tartott a Thalassa legújabb ("George Devereux emlékezete" c.) számához és a "Typus Budapestiensis" című kötethez kapcsolódva a magyar pszichoanalitikus hagyományról, Kossuth Klubban, 2008. június 11-én.

A vitában résztvettek: György Péter, Karády Görög Veronika, Pléh Csaba (felkért hozzászólók),
Erős Ferenc (vitavezető), Békés Vera, Borgos Anna, Friedrich Melinda, Gyimesi Júlia, Hárs György Péter Lénárd Kata, Mészáros Judit, Szummer Csaba, Valachi Anna, Vajda Júlia

----------------------------------------------------------------

MŰHELYKONFERENCIA PÉCSETT

A PTE BTK Pszichológia Doktori Iskolájának Elméleti Pszichoanalízis programja és a Magyarországi Otto Gross Társaság "A PSZICHOANALÍZIS MOSTOHAGYERMEKEI" címmel 2007. november 29-30-án tartotta meg műhelykonferenciáját.
Képek a konferenciáról

----------------------------------------------------------------

Az újrainduló Társadalomtudományi Társaság az ELTE Társadalomtudományi Karának Tanácstermében, 2007. november 27-én tartotta első rendezvényét.
Programja az "Emlékezetkultúrák - emlékezetpolitikák" tárgyában a Lettre őszi számához kapcsolódó pódiumvita volt.
Felkért közreműködők voltak: Erős Ferenc, Feischmidt Margit, Gyáni Gábor, Halmai Gábor, Nagy Boldizsár, Vörös Miklós, Závada Pál és Zoltán Gábor
Vitavezető: Karádi Éva, a Lettre felelős szerkesztője volt.

----------------------------------------------------------------

A KONFERENCIA PLAKÁTJAAz MPE 14. őszi konferenciája

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "Változások és kölcsönhatások - A pszichoanalízis mint alkotás" címmel, 2007. október 12-13-án tartotta hagyományos konferenciáját.
Beszámolók a konferenciáról,
Hódi Ágnes: Egy kosárnyi pszichoanalízis
Fecskó Edina: Szabad asszociációk pszichoanalízis és művészet határvidékén
Kovai Melinda: Beszámoló
Fotóalbum a konferenciáról.

----------------------------------------------------------------

FERENCZI SÁNDOR ÉS SIGMUND FREUD EMLÉKTÁBLÁT AVATTAK PÁPÁN

2007. augusztus 2-án avatta a Pápa és Vidéke Honvéd Kulturális Egyesület, valamint a HM-Honvéd Kulturálsi Szolgáltató Kht. Pápai Intézménye Ferenczi Sándor és Sigmund Freud emléktábláját Pápán. Kerecsényi Zoltánnak, az Egyesület elnökének, az intézmény egyik vezetőjének kezdeményezésére, és felajánlásának köszönhetően megvalósult emlékmű egyedi kezdeményezés.

----------------------------------------------------------------

Erős Ferenc: TRAUMA ÉS TÖRTÉNELEM címlapMEGJELENT

Erős Ferenc:
"TRAUMA és TÖRTÉNELEM. Szociálpszichológiai és pszichoanalitikus tanulmányok"
című könyve.
(Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2007)

A könyv egyik fő törekvése, hogy megmutassa: a pszichoanalízis és a szociálpszichológia között nem csupán lehetséges, hanem szükséges is a termékeny dialógus. Ennek a dialógusnak éppen a történelem lehet a kitüntetett terepe, egyrészt azért, mert mindkét tudományterületnek nagy jelentősége van a történelmi folyamatok megismerésében és értelmezésében, másrészt azért, mert mindkettő maga is történelem. A kötet írásai a szociálpszichológia és a pszichoanalízis történelemszemléletet formáló jelentőségére hívják fel a figyelmet.

----------------------------------------------------------------

PSZICHOANALÍZIS-IRODALOM KONFERENCIA

The 24th International Literature and Psychology Conference.
University of Belgrade, Serbia. July 4 - July 9, 2007. További részletek >>

----------------------------------------------------------------

DVD CÍMLAP AZ ELSŐ MAGYAR PSZICHOANALITIKUS FILMKONFERENCIA

"A Vászon és a Dívány találkozása"
címmel a PTE BTK Pszichológia Doktori Iskola Elméleti Pszichoanalízis Program főszervezésével 2006 december 7-9 között a pécsi Apolló Artmoziban került megrendezésre az első Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia.
Az erről készült multimédiás DVD-ROM, "A Vászon és a Dívány találkozása. Szabad asszociációk filmművészet és pszichoanalízis határvidékén" címmel a Thalassa Alapítvány és az Imágó Egyesület kiadásában.

----------------------------------------------------------------

A SOTERIA "Gondolatmorzsák a kávéasztalon" címmel 2006. december 12-én rendezett szakmai fórumot a születés előtti kommunikációról.
A Tranzit Art Caféban tartott rendezvényen az emberek közötti kapcsolat kezdetéről, a lelki kötelék kialakulásáról, a születés élményéről és a skizofrénia lehetséges okairól beszélgettek Dr. Raffai Jenő pszichoanalitikus, Hoppál Bori testtudat oktató és Dus Polett a Radiocafé riportere.

----------------------------------------------------------------

MPE ŐSZI KONFERENCIA -- 2006. október 13-14.

Freud születésének 150-ik évfordulójának adózva, a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "Freud öröksége" címmel 2006 október 13-án és 14-én tartotta hagyományos őszi konferenciáját.

----------------------------------------------------------------

A »Freud fürdeni megy« részletes programjaA Freud-év 2006 rendezvénysorozata

Sigmund Freud születésének 150. évfordulóján világszerte számos rendezvénnyel emlékeznek meg. Budapesten az Osztrák Kulturális Fórum rendezésében a programsorozat nyitányaként Freud születésnapjának előestéjén, 2006. május 5-én "Freud és a humor" címmel Michael Freund tartott előadást a Collegium Budapest -ben. Május 6-án "A 21. század leleplezése: 150 éve született Sigmund Freud" címmel egy fiatal építész- és grafikus pár által tervezett és függet-len szakmai zsűri által díjazott "Freud-installáció" modellje került leleplezésre az Osztrák Kulturális Fórum igazgatói rezidenciáján (1061 Budapest, Andrássy út 43.). Ezt követően "Freud fürdeni megy -- Pszichoanali-tikus vízkeresztelő három felvonásban" címmel Budapest három népszerű fürdőjében (Gellért, Széchenyi, Rudas) rendeztek hatnyelvű felolvasást Sigmund Freud jelentős szövegeiből. Május 10-én az Andrássy Egyetem tükörtermében "Az Álomfejtéstől a Totem és a tabun keresztül A nő szexuálpatológiájáig" címmel színpadi felolvasást tartottak Otto Brusattival és a Neue Wiener Concert Schrammeln zenéjével.
További programok voltak: Június 22-24. Freud-szimpózium a Magyar Tudományos Akadémián "Felrázni álmából a világot" címmel. Szeptember 9-15.
Az Örökmozgó Filmszínházban (1073 Budapest, Erzsébet krt. 39.) Freud-filmhét.

----------------------------------------------------------------

FERENCZI SÁNDOR ÉS A BUDAPESTI PSZICHOANALITIKUS ISKOLA
címmel az Open Society Archives Centrális Galériájában megnyílt tárlat 2006 június 15. és augusztus 20. között volt megtekinthető.

----------------------------------------------------------------

CLINICAL SÁNDOR FERENCZI CONFERENCE
Psychoanalysis and Psychosomatics:
Mind, Body and the Bridge Between
August 2-6, 2006, Baden-Baden, Germany

----------------------------------------------------------------

A Budapesti Francia Intézetben "FERENCZI LACAN UTÁN" címmel 2006. június 1-3 között konferenciát tartottak. A konferencia célja volt, hogy a résztvevők megvizsgálják Ferenczi pszichoanalitikus hozzájárulásainak néhány fontos vonatkozását, így például a traumáról alkotott felfogását, a felnőttek gyermekanalízisének általa javasolt módszerét, és összevessék Ferenczi elméleti megközelítését azzal az iránynyal, amit a résztvevők magunkénak vallanak napjainkban.

----------------------------------------------------------------

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület szervezésében, 2006. február 18-án az ELTE, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Szondi termében került megrendezésre a Hermann Imre tudományos emlékülés, amelynek témája és egyben címe, "Hermann Imre munkásságának hatása a mai magyar pszichoanalízisre". Az egynapos program keretében Hermann teljes életművét felölelő előadásokat hallhattak a résztvevők.

----------------------------------------------------------------

A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézet 2006. február 13-16. között pszichológus napokat rendezett. A programon szakmai előadások, gyakorlati műhelyek, kultúrális (irodalmi, zenei, színházi) műsorok, kiállítások várták a pszichológia iránt érdeklődőket.
A részletes program >>

----------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------

 
MAGUNKRÓL | HÍREK | ARCHÍVUM | BIBLIOGRÁFIÁK | KIADVÁNYOK | KAPCSOLATOK | LINK | E-MAIL
<lap elejére>
© 1997-2014, Kovács Anna és Erős Ferenc, valamint a folyóiratban megjelent cikkek szerzői és fordítói