Ezen az oldalon olvasható a 21 évfolyamon át 1990 és 2010 között folyamatosan megjelent Thalassáról.
Lapunk a 2011/1-es számtól kezdve IMÁGÓ BUDAPEST (ex-Thalassa) néven jelenik meg.

A THALASSA (rövid összefoglaló)

A Thalassa első számaA Thalassa 2010/4. száma  

A   T H A L A S S A

Azonosító száma: ISSN 0865-9362

A lapról röviden

Thalassa az interneten

1990 és 2010 között megjelent számok témái

 

A lapról röviden

THALASSA görögül tengert jelent. Angol és francia nyelven ez a címe Ferenczi Sándor egyik nevezetes írásának, a Katasztrófák a nemi működés fejlődésében című könyvének. A folyóirat címével Ferenczi klasszikus művére, s egyben az őstenger, a forrás, az anyaméh, a kezdet szimbolikájára kíván utalni.
A Ferenczi Sándor Egyesület által 1989-ben alapított, 1990 és 2010 között folyamatosan megjelenő Thalassa a huszadik század elejének ahhoz a hagyományához nyúl vissza, amelyben a pszichoanalízis a korabeli kultúrával, irodalommal, társadalomtudománnyal szoros összhangban hatott és fejlődött. A Thalassa ezt a hagyományt igyekezett feleleveníteni.
A Thalassa az egyetlen magyar pszichoanalitikus folyóirat, amely azonban sokrétű szellemi igényt elégít ki.
A Thalassa arra törekedett, hogy hírt adjon a pszichoanalízis történelmi múltjáról és jelen állapotáról, a szakterület hazai és külföldi tendenciáiról.
A Thalassa interdiszciplináris folyóirat. Szerkesztői, akik maguk is különféle szakterületeket képviselnek, egyszersmind arra vállalkoztak, hogy a Thalassa a pszichoanalízis és a humán-, illetve társadalomtudományok kapcsolódási pontjait is bemutassa. A Thalassa független, nyitott, sokszínűséget tükröző folyóirat, amely nem tartozik egyetlen iskolához vagy irányzathoz sem.

A Thalassa a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Doktori Iskolája elméleti pszichoanalízis programjának és az MTA Pszichológiai Kutató Intézetének közreműködésével készült. Szerkesztéséhez a technikai hátteret az MTA Pszichológiai Kutatóintézete biztosította.

Szerkesztőbizottság tagjai (2010)
Bakó Tihamér
Bókay Antal
Erős Ferenc (felelős szerkesztő)
Hidas György
Mészáros Judit
Vajda Júlia
Valachi Anna
Szerkesztők (2010)
Palkó Magda (olvasószerkesztő)
Bálint Katalin, Borgos Anna,
Erős Ferenc, Gyimesi Júlia,
Hárs György Péter,
Kovai Melinda, Kovács Anna
Kőváry Zoltán
Lénárd Kata

További adatokat lásd az összesítésben ITT >>

 

A Thalassa az interneten

Az 1995 és 1999 első félév között megjelent számok egyes cikkei, HTM formátumban a C3 (Kulturális és Kommunikációs Központ) "SCRIPTA” oldalain megtalálhatók.
A 10. és 11. évfolyam 1999 és 2000 között megjelent számai a Soros Alapítvány "Folyóiratok az interneten" program keretében nyújtott támogatásával készültek, amelyek elérhetők innen is (HTM-formátum).
A nyomtatott kiadásnak megfelelő, archívált PDF formátumú számok (1991 és 1993 között megjelent néhány szám kivételével) elérhetők innen >>

A 21 éven át 1990 és 2010 között megjelent számok témái

Pszichoanalízis és társadalom (1990/1)
Ferenczi Sándor életművéről (1991/1)
Pszichoanalízis és hermeneutika (1991/2)
Pszichoanalízis és politika (1992/1)
Róheim Géza életműve (1992/2)
Nyelv, fikció, megismerés (1993/1)
Jacques Lacan munkássága (1993/2) (részletek)
Holocaust és a pszichoanalízis (1994/1-2)
A pszichoanalízis és a művészetértelmezés viszonya. Tömeg és hatalom (1995/1-2)
Feminizmus és pszichoanalízis (1996/1)
Szondi Lipót és Ferenczi Sándor munkássága (1996/2)
Feminizmus-téma folytatása és mások (1996/3)
Pszichoanalízis és posztmodern (1997/1)
Magyar pszichoanalitikusok Párizsban és a Pszichoanalízis Kelet-Európában (1997/2-3)
Énfejlődés és pszichopatológia (1998/1)
Vágy és titok (1998/2-3)
Trauma és viszontáttétel (1999/1)
Tízéves a Thalassa jubileumi szám (1999/2-3)
Pszichoanalitikusok a Pikler-módszerről (2000/1)
Meghasadt múlt és jelen - pszichoanalízis Kelet-Európában (2000/2-3)
Nyelvi Szuperego és ... (2001/1)
A pszichoanalitikus diskurzus (2001/2-3)
Az ismeretlen Hollós István (2002/1-2)
Életrajzi utazás (2003/1)
Alkotás és kötődés (2003/2-3)
Városok, határok, kapcsolatok I. (2004/1)
Városok, határok. kapcsolatok II. (2004/2)
Vizuális művészetek és pszichoanalízis (2004/3)
Szexualitás és szubjektum (2005/1)
József Attila -- hatások és párhuzamok (2005/2-3)
Freud 150 éve a páciensek szemével (2006/1)
Pszichoanalízis és társadalomkritika (2006/2-3)
"Vad" pszichoanalízis (2007/1)
Kristevai utazás (2007/2-3)
George Devereux emlékezete (2008/1)
Sándor Ferenczi -- Ernest Jones: Briefe - Letters - Levelek. (Rendkívüli szám, 2008/2)
Destrukció és keletkezés (2008/3)
A vágy talánya (2008/4)
Idealizálás és hárítás között (2009/1)
Túl az óFerenczián (2009/2)
[Írások Ferenczi Sándorról, Feldmann Sándorról, Houdiniről] (2009/3)
Pszichoanalízis Magyarországon 1918-1919 (2009/4)
Filmművészet és pszichoanalízis (2010/1)
Bálint Mihály emlékezete (2010/2)
Bálint Mihály egykor és ma (2010/3)
Szexuális orientációk (2010/4)

_______________________________________________________________________________________________

Összesített tartalomjegyzék (benne 2011-től az Imágó Budapest is) ITT >>
_______________________________________________________________________________________________

Az Imágó Egyesület kiadásában a THALASSA folytatásaként megjelenő IMÁGÓ BUDAPEST (ex-Thalassa) számairól az IMÁGÓ EGYESÜLET honlapján tájékozódhat az érdeklődő.

 

 

Lezárva: 2014.08.19
MAGUNKRÓL | HÍREK | ARCHÍVUM | BIBLIOGRÁFIÁK | KIADVÁNYOK | KAPCSOLATOK | LINK | E-MAIL
<lap elejére>
© 1997-2014, Kovács Anna és Erős Ferenc, valamint a folyóiratban megjelent cikkek szerzői és fordítói